ATP-vb - Nadal legyőzte Cicipaszt
2019.11.16
ATP-vb - Nadal legyőzte Cicipaszt
A világelső Rafael Nadal három szettben legyőzte Sztefanosz Cicipaszt a Londonban zajló férfi tenisz ATP-világbajnokságon az Andre Agassi-csoport harmadik fordulójában pénteken.

A kiegyenlített első szettben mindkét játékos viszonylag könnyedén hozta szervajátékát, így csak rövidítésben dőlt el a játszma, amelyben Cicipasz bizonyult jobbnak. A második szettben Nadal két gémben is közel volt a brékhez, amely végül 4:4 után harmadszorra már összejött neki. A spanyol kiszerválta a szettet, és egyenlített. A döntő szettben ismét Nadal volt közelebb a brékhez, de erre a hajráig kellett várnia, akkor 5:5 után így tett szert előnyre, majd saját adogatójátékával megnyerte a meccset.

Az összecsapás 2 óra 52 percig tartott.

A csoportkört mindkét játékos két győzelemmel és egy vereséggel zárta, de míg Cicipasz már továbbjutott a négy közé, Nadal akkor játszhat az elődöntőben, ha a csoport zárómérkőzésén a két vereséggel álló Danyiil Medvegyev legyőzi az 1/1-es mutatóval bíró Alexander Zverevet.

A Björn Borg-csoportból első helyen Dominic Thiem (osztrák, 5.), míg másodikként Roger Federer (svájci, 3.) jutott be a szombati elődöntőbe.

Eredmény az ATP honlapja alapján:

Andre Agassi-csoport, 3. forduló:

Rafael Nadal (spanyol, 1.)-Sztefanosz Cicipasz (görög, 6.) 6:7 (4-7), 6:4, 7:5



Forrás: MTI

Kiadó: FMS Online media
Szerkesztőség: sportpress@sportpress.hu
Értékesítés: sales@fmsonline.hu
Médiaajánlat