Férfi vízilabda ob I - Sima FTC-győzelemmel kezdődött a döntő
2022.05.07
Férfi vízilabda ob I - Sima FTC-győzelemmel kezdődött a döntő
A Ferencváros rendkívül simán, 18-9-re nyert az OSC ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének pénteki első találkozóján.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc következő felvonását május 18-án rendezik, míg az esetleges harmadik találkozóra három nappal később kerülhet sor. E.ON férfi ob I, döntő, 1. mérkőzés:

FTC-Telekom Waterpolo - Genesys OSC Újbuda 18-9 (3-1, 6-4, 5-3, 4-1)

gólszerzők: Jansik Sz., Vigvári Ve. 5-5, Varga Dé., Damonte 3-3, Vámos, Ubovic 1-1, illetve Salamon, Sziládi 3-3, Manhercz 2, Hárai 1

Amióta rájátszásos rendszerrel dől el a bajnoki cím az élvonalban, a két csapat egyszer döntőzött egymás ellen, a 2018/19-es kiírásban akkor még három győzelmet kellett szerezni a végső sikerhez, a zöld-fehérek pedig egyszer sem szenvedtek vereséget.

A pályaelőny Varga Zsolt együttesénél van, hiszen jobb alapszakasz-mérleggel rendelkezett az újbudaiaknál, a két csapat egymás elleni mérkőzései közül az FTC novemberben otthon 7-6-ra nyert, a márciusi "visszavágón" pedig 10-10-es döntetlent született. A Ferencvárost többek között bajnoki címekig és Bajnokok Ligája-sikerig vezető szakember ugyanakkor nem állhatott a medence szélén visszatérő szívritmuszavara miatt. Helyét ideiglenesen Nyéki Balázs másodedző vette át, Madaras Norbert szakosztályelnök pedig másodedzőként segítette a szakember munkáját.

A Komjádi Uszodában rendezett összecsapáson a Ferencváros bő másfél negyed alatt ellépett riválisától, 6-2 után az OSC gyakorlatilag a meccsben maradásért küzdött. Varga Dániel együttesének az egész mérkőzés alatt csak egy-egy rövid jó periódusa volt, ezek után azonban a zöld-fehérek szinte mindig azonnal visszaállították a különbséget, a vége pedig gyakorlatilag kiütés lett.



Forrás: MTI / Fotó: Illyés Tibor