Női röplabda Extraliga - Kiegyenlített a Békéscsaba, az ötödik meccs dönt
2022.05.09
Női röplabda Extraliga - Kiegyenlített a Békéscsaba, az ötödik meccs dönt
A Békéscsaba ötjátszmás csatában legyőzte a Vasast a női röplabda Extraliga döntőjének negyedik, vasárnapi összecsapásán, ezzel kiegyenlítette a párharcot.

A mindent eldöntő ötödik találkozót kedden rendezik Békéscsabán.

Eredmény:

Vasas Óbuda - Swietelsky-Békéscsaba 2-3 (31, -14, 16, -20, -11)

a legeredményesebb játékosok: Bannister 26, Papp O, Bojko 12-12, illetve Klisura 31, Drpa 28
A párharc állása: 2-2.

A két együttes eddigi mindhárom mérkőzése öldöklő, ötjátszmás küzdelmet hozott: a múlt csütörtöki első találkozón a Vasas ugyan a harmadik szett végén hárított két mérkőzéslabdát, végül a BRSE örülhetett. A múlt vasárnapi második találkozón is a BRSE állt jobban három játszma után, ám az óbudaiak ekkor fordítani tudtak, majd a harmadik, szerdai meccsen hiába volt a harmadik szett végén újra mérkőzéslabdája Tóth Gábor együttesének, a Vasas azt hárította, aztán fordított és elvette riválisa pályaelőnyét.

A fővárosiak ezzel ötödik Békéscsaba elleni fináléjukon először tudtak nyerni idegenben: az elmúlt négy, egymás elleni döntőben, valamint a mostani párharc első találkozóján megszakítás nélkül nyolcszor kaptak ki a Viharsarokban.

A negyedik összecsapáson már 15 perccel a kezdés előtt is nehéz volt ülőhelyet találni, pedig a Vasas vezetősége mobillelátóval is készült a találkozóra. A játékosokat teljes telt ház és fantasztikus hangulat várta a Folyondár utcai csarnokban, ehhez a házigazda alkalmazkodott hamarabb, de a BRSE a szett derekára eltűntette ötpontos hátrányát. A hajrát a Vasas várhatta kedvezőbb helyzetből (22-19), mégis a BRSE jutott előbb szettlabdához. Sem ezt, sem a következő két lehetőségét nem tudta azonban kihasználni a vendégcsapat, a hazaiak végül hatodik próbálkozásra lezárták a játékrészt.

A második etap első harmada szoros küzdelmet hozott, de a békéscsabaiak 6-5-ös hazai előny után hatékonyabb támadójátékuknak köszönhetően fordítottak és tetemes előnyt építettek ki. A hazaiak sort cseréltek, ám a szerb légiósai, Sara Klisura és Marta Drpa vezette BRSE így is könnyedén egyenlített.

A harmadik szett elején a Vasas dominált, a feladó Fábián Fanny változatosan szervezte csapata játékát, de amikor a viharsarkiak is megfelelő hatékonysággal támadtak, mínusz kettőre visszazárkóztak. Egyik csapatnál sem fért bele a hiba, a magas színvonalú összecsapáson mindkét együttes azonnal megbüntette a rivális rontásait. Mivel a hajrához közeledve ebből a műfajból a BRSE követett el többet, a Vasas újra magabiztos előnyt tudott kiépíteni, amit megőrizve egy játszmára került a bajnoki címtől.

A negyedik felvonásra újra összeszedte magát a vendégcsapat, amely agresszív nyitásainak köszönhetően négy ponttal meglépett. Ezt követően a Vasas a válogatott Török Kata, és az amerikai Taylor Bannister pontjaival kiegyenlített, de fordítania nem sikerült, ezt pedig kihasználták a jól nyitó vendégek, akik Klisura akcióival ismét egyenlőre alakították az állást.

Az egymás utáni negyedik döntő játszma elején kettesével estek a pontok, a térfélcserénél ebből épp a Vasas jött ki jobban és kettővel vezetett. A BRSE ezt követően magára talált, 12-9-re elhúzott és nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A 150 perces találkozó legjobbja Klisura volt 31 ponttal.



Forrás: MTI