6 szám, 6 arany – Katinka hibátlan teljesítménnyel zárt

Vasárnap zárult a rövidpályás Európa-bajnokság Koppenhágában, Hosszú Katinka jól sakkozott a számokkal, mind a hatot megnyerte (400 vegyes, 100 hát, 200 hát, 100 vegyes, 200 vegyes, 50 hát), amiben elindult.

„Kilenc számban neveztünk előzetesen, de várható volt, hogy a sűrű program miatt kénytelen leszek majd lemondani egy-két számot. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miatt mit adjak le, vajon a 200 pillét vagy a 200 hátat ússzam-e pénteken – mesélt az egyik dilemmájáról Katinka. – A szívem a pillangó fele húzott, de úgy éreztem, 200 háton erősebb volt a mezőny, nagyobb kihívásnak tűnt a szám, én pedig szeretem a kihívásokat, ezért végül emellett döntöttem.”
<
„Az idei Európa-bajnokság más volt – mondta Shane Tusup, az Iron Aquatics vezetőedzője, aki ezúttal betegsége miatt kénytelen volt itthon maradni. – Katinkával nagyon régóta együtt dolgozunk, ketten alkottuk meg a programot, igyekeztünk folyamatosan felkészülni minden zavaró tényezőre, hogy a verseny napján már ne érhessenek minket meglepetések. Azt gondolom, ez a mostani helyzet, hogy nem voltam mellette, olyan feladatot jelentett számára, amellyel maximálisan meg tudott birkózni, és ez igazán pozitív a jövőre nézve. Az idei év elég stresszes volt, a budapesti világbajnokság nagy terhet rakott rá, nem volt egyszerű mentálisan megküzdenünk az új rendszerű Világkupával sem. Meglepett, hogy egy kicsit kiengedett, legalábbis az időeredmények terén, de erre is jó volt ez az Európa-bajnokság, hogy tanuljunk a tapasztalatokból, és elvégezzük a szükséges finomhangolásokat a következő időszakra és legfőképp Tokióra.”
<
Földházi Dávid – bár eredetileg éremben reménykedett – végül egy döntő és egy elődöntő lett belőle, 200 méteres hátúszásban a hetedik helyen csapott célba a fináléban, 100 vegyesen pedig egyetlen századdal elmaradva az országos csúcsnak is számító egyéni legjobbjától a tizedik helyen zárt.
<
Dudás Dániel négy év után tért vissza a nemzetközi úszóporondra, és nagyon más volt számára ez a mostani Európa-bajnokság, mint az akkori. „Óriási előrelépésnek gondolom a mostani versenyt – mondta Dudás, aki hét számot is vállalt az Európa-bajnokságon. – Ahogy ott álltam a Royal Arénában, visszagondoltam a négy évvel ezelőtti Eb-re, és felidéztem magamban, mennyire izgultam akkor, hogy remegett a lábam, amikor rajtkőre álltam, és láttam a villódzó fényeket, nem is tudtam az úszásomra figyelni. Most sokkal higgadtabb voltam, és a Világ Kupa után már nem is tűnt olyan nagy versenynek ez az Európa-bajnokság.”
<
„Úgy érzem, mindkét fiú számára sok tapasztalattal bírt ez az Európa-bajnokság – értékelt Shane. - Dávid korábban szerepelt már egy olimpián, Európa-bajnokságon, rövid pályás Eb-n és vb-n, de messze nem volt akkor tapasztalata, amikor elkezdett a mi programunk alapján dolgozni, mint Katinkának, aki akkor már három olimpián volt túl. A közös munka elején azt tűztük ki célul, hogy minél több versenytapasztalatot szerezzen, mert bármilyen apróság kizökkentheti az embert, és akkor elúszik az egész versenye. A teljesítménye jó, de a finomhangolási lehetőségekről beszélnünk kell, ha itthon lesz, kíváncsi vagyok arra, hogy ő mit érzett belülről. Mindenki tudja, hogy tökéletes úszás nincs. Minden azon múlik, hogy az apróságokat, amik egy versenyen adódhatnak, hogyan kezeli az ember. Bármi kizökkentheti a versenyzőt, mondjuk egy kellemetlen repülőút vagy az időeltolódás. Tökéletes nincs, de törekedni lehet rá, a két fiú még fiatal, efelé próbálnak haladni. Természetesen nem volt ideális a helyzet, mert nem lehettem ott, így egy kicsit önálóbbnak kellett lenniük, de ebből is tanulni kell, a lényeg, hogy megoldották a helyzetet.”
<
Egyeseknek talán furcsának tűnhet, hogy egy Európa-bajnokság után Katinka nem rohant haza pihenni, hanem elutazott Svájcba egy újabb versenyre, de számára teljesen természetes, hogy teszi a dolgát, mint minden ember. „Sportoló vagyok, nekem ez a munkám – magyarázza. – Úszom, amikor és ahol lehet. Miért, mit kellene csinálnom? Feküdjek itthon a kanapén?”
<
Lausanne-ban a verseny előtt sem unatkozott Katinka, meghívták a helyi úszó klubba, hogy az ottani gyerekeknek meséljen a pályafutásáról, az eddig elért sikerekről és az odáig vezető kemény munkáról.
<
A svájci versenyen ott lesznek Katinka mellett az Iron Aquatics Pro Team tagjai is, Dudás Dániel szintén az Eb-ről érkezett, míg ketten itthonról utaztak utánuk.
<
„Kornél (Nyilas) és Csaba (Kendi) kifejezetten erre a versenyre készültek – mondta Katinka –, számukra nagyon fontos, hogy minél több versenytapasztalatot szerezzenek, szokják a hangulatot, a közeget, ez volt a cél a novemberi ázsiai Világkupa-szereplésüknél is, ami hatalmas lökést adott nekik a munkában.”
<
December 20-án és 21-én Katinka négy-négy számban áll rajthoz a lausanne-i Úszó Kupán, amely bár egy gálaverseny, rangos mezőny állt össze, hiszen olyan nagyságok is elfogadták a meghívást, mint az Eb-n is remeklő Ranomi Kromowidjojo vagy az olimpiai bajnok amerikai Chase Kalisz és a japán Kosuke Hagino.



Forrás: sportpress.hu