Vívó-vb - Negyedik lett a férfi párbajtőrcsapat
2022.07.23
Vívó-vb - Negyedik lett a férfi párbajtőrcsapat
A negyedik helyen végzett a magyar férfi párbajtőrcsapat pénteken a kairói vívó-világbajnokságon.

A Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid, Andrásfi Tibor összeállítású együttes csütörtökön legyőzte az észteket és a portugálokat, ezzel a legjobb nyolc közé került. A verseny pénteki folytatásakor a negyeddöntőben túljutott a dél-koreaiakon, az elődöntőben viszont kikapott a címvédő - végül ezúttal is győztes - franciáktól.

A harmadik helyért a tavaly olimpiai bajnok japánokkal vívott, akiktől 45-30-as vereséget szenvedett.

A Tokióban ezüstérmes, 2019-ben világbajnok Siklósi kezdett Minobéval, és - bár az első tus az övé volt - 2-1-re kikapott. Koch 2-2-es döntetlent hozott össze Kanóval szemben, majd az első kör zárásaként Andrásfi ugyanezt tette Jamada ellenében. Mindkét csapat óvatosan vívott, kevés akció volt, az első három asszó után 6-5-re vezettek a japánok.

Egyik fél sem akarta elengedni a másikat, ezért kevés kockázatot vállaltak a vívók, a negyedik párban passzivitás miatt érkezett is a büntetőtus Kochnak és Minobénak, ráadásul kétszer. A magyar párbajtőröző azonban adott egy rendes találatot is, így 3-2-vel egyenlített. Aztán Siklósi találta el Jamadát az ötödik asszó elején, de nem sokkal később érkezett a válasz, sorozatban háromszor Jamada volt eredményes. A vége 4-4 lett. A hatodik párban Andrásfinak kockázatot kellett vállalnia, miután három tust kapott, és eggyel sikerült csökkentenie hátrányát. A harmadik kör így 15-13-as japán előnyről indult.

Koch gyors találattal közelebb került, de aztán Jamada szúrt háromszor pontosan, így először nőtt négyre a különbség. Andrásfi helyére Nagy állt be, de nem tudott mit kezdeni Minobéval, 5-1-re kikapott. Siklósi a japánok 23-15-ös vezetésénél ment fel a pástra és zárásként 15-22-t vívott Kanóval.

"Nagy eredmény volt, hogy bejutottunk a nyolcba, mert a budapesti világbajnokságon például nem sikerült, és nem voltunk olimpián sem, értékes pontokat tudtunk már ezzel szerezni" - mondta az MTI-nek nyilatkozva Koch Máté a harmadik helyért rendezett mérkőzés után.

Hozzátette: egész évben a legjobb négybe kerülés volt a cél, és ezt csak az Eb-n nem érték el. "Örültünk, hogy sikerült megverni Koreát, amely a világranglistán kettes, olimpián bronzérmes csapat, mert ezzel már éremért vívhattunk" - folytatta.

A francia csapatot illetően a rutint emelte ki, mint mondta, szerettek volna bravúrt elérni velük szemben, de megmutatkozott a különbség.

"Nem örültünk neki, hogy a másik ágon az olaszok legyőzték a japánokat, mert velük pozitív a mérlegünk ebben a szezonban. Jobban örültünk volna, ha a bronzmeccset az olaszokkal vívjuk, de ez nem így történt, az olimpiai bajnok japánokkal kerültünk össze.A közepéig tartottuk magunkat, de aztán itt is kijött a rutinbeli különbség sajnos. Világbajnoki negyedik helyezés a vége. Elégedett vagyok az eredménnyel, mert jó helyzetben fogjuk kezdeni a következő évet, ami már olimpiai kvalifikációs év" - összegzett Koch Máté.

Az elvesztett két mérkőzéssel kapcsolatban kiemelte, párbajtőrben fontos, hogy ne vezessen az ellenfél, de nekik kellett az eredmény után menniük.

"Elégedett vagyok az éves munkával, nagyon jó volt együtt vívni a srácokkal, szereztünk világkupán arany- és bronzérmet, értékes helyezést. Bizakodva várom a következő idényt, és remélem, kijutunk Párizsba."

Eredmények:

csütörtökön vívták:

a 32 között:
Magyarország-Észtország 35-27

a 16 között:
Magyarország-Portugália 34-20

pénteken:

negyeddöntő:
Japán-Kína 45-41
Olaszország-Ukrajna 45-39
Franciaország-Svájc 45-42
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-33

elődöntő:
Olaszország-Japán 41-31
Franciaország-Magyarország 45-37

a 3. helyért:
Japán-Magyarország 45-30

döntő:
Franciaország-Olaszország 45-42

A végeredmény: 1. Franciaország (Romain Cannone, Yannick Borel, Alexandre Bardenet, Alex Fava), 2. Olaszország (Gabriele Cimini, Davide di Veroli, Andrea Santarelli, Federico Vismara), 3. Japán (Kano Koki, Minobe Kazujaszu, Jamada Maszaru, Macumoto Rju), 4. Magyarország (Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid, Andrásfi Tibor)

Férfi párbajtőrben 44 csapat indult.



Forrás: MTI / Gyuricza Róbert