Öttusa Eb - Hatodik a magyar férfi váltó
2022.09.14
Öttusa Eb - Hatodik a magyar férfi váltó
Hatodik helyen végzett a Gyurka Márk Manó, Tamás József páros kedden a férfi váltók versenyében, a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság első napján.

A tíz kettőst felvonultató mezőny úszással kezdett, a magyarok a 1:53.27 perccel a legjobb időt érték el a 2x100 méteres váltóban. Ezt követően az uszodából a kosárlabda-szövetség pár percre lévő edzőközpontjába mentek át a csapatok, ahol a körvívás zajlott le. Ebben a magyarok 14 győzelmet arattak és 22 vereséget szenvedtek el - mindketten 7/11-gyel zártak -, ami nyolcadik helyet ért, és összesítésben is ebből a pozícióból várták a lovaglást, amelyre már a szintén közeli Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban került sor. Elsőként Gyurka teljesítette a nyolc akadályból álló pályát, egy veréssel ment végig, majd Tamás hibátlanul lovagolt. A 293 ponttal eggyel előrelépett a magyar páros, amely aztán a kombinált szám előtt a központi helyszínen kialakított emelt páston további négy pontot gyűjtött azzal, hogy a bónuszvívásban legyőzte a svédeket és az olaszokat.

A lövészetes futásban minden váltótagnak 3x600 métert kellett leküzdenie és két lövősorozatot teljesítenie a lehető leggyorsabban. A rajtnál a magyarok a hetedik helyen álltak, Tamás ugyanebben a pozícióban váltotta Gyurkát, aki aztán egy helyet javított. Ebben a számban a magyarok 12:14.82 perccel az ötödik legjobb eredményt érték el.

Szerdán a női egyéni és csapatverseny selejtezőjét rendezik.

Eredmények:

férfi váltó, Európa-bajnok:

Csehország (Jan Kuf, Martin Vlach) 1455 pont
2. Lengyelország (Lukasz Gutkowski, Kamil Kasperczak) 1440
3. Franciaország (Alexandre Henrard, Jean-Baptiste Mourcia) 1433
...6. Magyarország (Gyurka Márk Manó, Tamás József) 1382

korábban:

női váltó, Európa-bajnok:

Litvánia (Elzbieta Adomaityte, Ieva Serapinaite) 1342 pont
2. Lengyelország (Oktawia Nowacka, Natalia Dominiak) 1335
3. Csehország (Karolina Krenkova, Veronika Novotna) 1322
4. Magyarország (Alekszejev Tamara, Bauer Blanka) 1312



Forrás: MTI / Fotó: Bodnár Boglárka