2023.11.18
Férfi kosárlabda NB I - Falco és szolnoki siker
A címvédő Falco 103-96-ra legyőzte idegenben a Kecskemét együttesét a férfi kosárlabda NB I pénteki játéknapján.
A kecskemétiek egészen a mérkőzés utolsó percéig remekül tartották magukat, de a hajrában jobban kihasználta lehetőségeit a Falco. A legeredményesebb játékos ismét a válogatott Perl Zoltán volt, 29 ponttal.
Milos Konakov, a Falco vezetőedzője a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, nem volt könnyű dolguk, hiszen sorozatban ez volt a negyedik mérkőzésük, amelyet idegenben játszottak, de játékosai végig összpontosítottak, így ezúttal is sikerült győzniük.
Forray Gábor, a kecskemétiek vezetőedzője elmondta: "Sajnos a kulcsfontosságú pillanatokban egy-egy védekezési hiba csúszott be, és a végjátékban több támadó lepattanót engedélyeztünk a Falconak, ami végzetesnek bizonyult. Perl Zoltán klasszis játékára készültünk, de nem tudtunk kellőképpen védekezni rajta."
Szolnokon is hasonlóan kiélezett összecsapás zajlott, a hazaiak az utolsó negyedben biztosították be a sikert a vendég MVM OSE Lions együttesével szemben.
"Nagyon nehéz meccs volt, kellemetlen ellenféle az OSE. A kulcs az volt, hogy a második félidőben keményebb lett a védekezésünk, egy az egyben agresszívabbak voltunk, a végén pedig beesett néhány dobásunk" - mondta a 16 pontos Lukács Norbert, a szolnokiak játékosa az M1 aktuális csatornának. Hozzátette, a szakvezetés kérésére agresszíven támadták a gyűrűt, ennek köszönhetően pedig több büntetőt tudtak kiharcolni.
Eredmények (a magyar szövetség honlapja alapján):
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 96-103 (20-21, 30-32, 25-25, 21-25)
Szolnoki Olajbányász - MVM-OSE Lions 76-70 (16-20, 21-20, 18-17, 21-13)
A tabella:
1. Falco KC Szombathely 8 7 1 746-630 15 pont
2. Arconic-Alba Fehérvár 7 7 - 639-559 14
3. Szolnoki Olajbányász 8 5 3 635-642 13
4. SZTE-Szedeák 7 5 2 642-622 12
5. Egis Körmend 7 4 3 570-528 11
6. MVM-OSE Lions 8 3 5 661-645 11
7. Zalakerámia ZTE KK 7 4 3 624-625 11
8. DEAC 7 4 3 490-491 11
9. Kometa Kaposvári KK 7 3 4 549-579 10
10. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 8 2 6 669-709 10
11. Sopron KC 7 3 4 538-591 10
12. NKA Universitas Pécs 7 2 5 562-594 9
13. Budapesti Honvéd Sportegyesület 7 2 5 540-583 9
14. Atomerőmű SE 7 - 7 497-564 7
Forrás: MTI