2024.02.15
Vizes vb - Kapás hatodik, Sebestyén hetedik 200 méter pillangón
Kapás Boglárka a hatodik, Sebestyén Dalma a hetedik helyen végzett 200 méter pillangón a dohai vizes világbajnokságon.
Kapás, a szám 2019-es világbajnoka az elõdöntõben mindössze öt századdal maradt le a 2:08.43-as ötkarikás szinttõl, így a negyedik, míg Sebestyén egyéni csúcsát (2:08.97) megközelítve a hatodik eredménnyel várta a finálét.
A két magyar egymás mellett a 6-os és 7-es pályán úszott. Kapás szokás szerint lassan kezdett, a táv felénél nagyjából egy testhosszal le volt maradva az élmezõnytõl, Sebestyén ekkor hatodik volt. Kapás ötödikként kezdte meg hosszú hajráját, de ezúttal sem õ, sem honfitársa nem tudta megközelíteni középdöntõs idejét.
"Elégedett vagyok, mert sikerült úgy megvalósítanom ezt az úszást, ahogyan elõre elterveztem. Száz méterig próbáltam minél hosszabb tempókkal tartani magam és utána elindulni, de a vége nagyon fájt. Nyilván szerettem volna olimpiai szintet úszni, de egy hónap van még csak mögöttünk, így nem fogok csalódottan távozni" - nyilatkozott Kapás, aki 2:08.81 perces idõvel csapott célba.
Az élete elsõ egyéni vb-döntõjében szereplõ Sebestyén elmondta, szerette volna legalább a középdöntõs idejét megismételni, igaz, azzal is hetedik lett volna.
"Próbáltam a technikai és a taktikai dolgokra végig figyelni, ami sikerült, viszont az utolsó ötvenen sokkal fáradtabb voltam, mint tegnap. Annak viszont nagyon örülök, hogy a felkészülésbõl érkezve kétszer is tudtam 2:10 percen belül úszni" - mondta Sebestyén a vegyes zónában.
Eredmények:
nõi 200 m pillangó, világbajnok:
Laura Stephens (Nagy-Britannia) 2:07.35 perc
2. Helena Rosendahl Bach (Dánia) 2:07.44
3. Lana Pudar (Bosznia-Hercegovina) 2:07.92
..6. KAPÁS BOGLÁRKA 2:08.81 perc
7. SEBESTYÉN DALMA 2:09.80
Forrás: MTI / Fotó: Kovács Tamás