2024.09.10
U21-es Eb-selejtező - Szűk magyar vereség a spanyoloktól
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott a spanyol csapattól Európa-bajnoki selejtezőn, Kecskeméten.
U21-es Eb-selejtező, 8. forduló:
Magyarország-Spanyolország 0-1 (0-1)
gól: Navarro (21.)
A magyar együttes három győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a B csoportban a negyedik helyen állt a keddi mérkőzés előtt és maradt is ott a játéknapot követően. Az éllovas spanyolokkal tavaly november 17-én mérkőzött idegenben a magyar csapat, akkor 2-0-ra kapott ki Huelvában.
A kecskeméti találkozó a várakozásnak megfelelően alakult, a spanyolok gyakorlatilag a kapujuk elé szorították a magyarokat. Ezzel a saját dolgukat is megnehezítették, mert a betömörülő hazaiakkal szemben nem sok gólhelyzetet tudtak kialakítani. A vezetést egy szöglet utáni távoli lövésből szerezték meg.
A magyarok a második félidőben többször jutottak el ellenfelük kapujáig, de veszélyt sokáig így sem jelentettek, a spanyolok pedig folytatták a labdabirtoklásra, sok passzra épülő játékukat. A hajrában bátrabban támadott a magyar csapat, amely előtt ekkor már adódott gólszerzési lehetőség.
Az ősszel még további két mérkőzése lesz a magyar U21-es válogatottnak, október 10-én a máltaiakat fogadja Budapesten, október 15-én pedig Belgiumban lép pályára.
A kilenc csoportgyőztes Eb-résztvevővé válik, a csoportmásodikak közül a legjobb három szintén, a további hat pedig a rájátszásban küzdhet a fennmaradó három helyért. A jövő évi Európa-bajnokság házigazdája Szlovákia, amelynek válogatottja automatikus résztvevő.
Forrás: MTI