2025.03.23
Kínai Nagydíj - Piastri rajt-cél győzelmet aratott Sanghajban
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjon, megelőzve csapattársát, az összetettben élen álló brit Lando Norrist.
A 23 éves Piastrinak ez volt pályafutása harmadik - idei első - futamgyőzelme.
A kettős McLaren-siker valójában az egész versenyen nem forgott veszélyben, harmadikként George Russell, a Mercedes brit versenyzője ért célba.
A cĂmvĂ©dĹ‘ Ă©s nĂ©gyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilĂłtája negyedik lett, megelĹ‘zve a kĂ©t Ferrarit: Charles Leclerc ötödikkĂ©nt, a hĂ©tszeres vb-gyĹ‘ztes Lewis Hamilton pedig hatodikkĂ©nt zárt.
A rajt után Piastri magabiztosan megtartotta az első helyet, Norris pedig megtámadta és meg is előzte Russellt, ezzel feljött másodiknak. A dobogós helyeken száguldók mögött Hamilton, Leclerc, valamint Verstappen következett.
A 14. körig nem változott a sorrend, akkor elĹ‘bb Hamilton, majd Verstappen, illetve Piastri Ă©s Russell is a boxba hajtott kereket cserĂ©lni. A 16. kör elejĂ©n Norris Ă©s Leclerc is friss abroncsokat kapott, a McLaren brit versenyzĹ‘jĂ©t pedig Russell lendĂĽletbĹ‘l meg tudta elĹ‘zni, amikor visszatĂ©rt a pályára. Rövidesen ugyanakkor Norris a cĂ©legyenesben lehagyta a Mercedes brit pilĂłtáját Ă©s visszaállt másodiknak Piastri mögĂ©. MögöttĂĽk Russell száguldott, Hamilton pedig elengedte maga mellett a nála szemmel láthatĂłan gyorsabb Leclerc-t, aki Ăgy már negyedik volt.
A folytatásban a mezĹ‘ny nagy rĂ©sze az egykiállásos boxstratĂ©gia mellett döntött, Ăgy az Ă©lmezĹ‘nyben nem törtĂ©nt változás. Hamilton ugyan a 38. körben kiállt egy Ăşjabb kerĂ©kcserĂ©re, amelynek nyomán hatodiknak csĂşszott vissza, de megprĂłbálta ĂĽldözĹ‘be venni az ötödik Verstappent. A leintĂ©sig viszont nem sikerĂĽlt utolĂ©rnie a holland cĂmvĂ©dĹ‘t, aki nĂ©hány körrel a vĂ©ge elĹ‘tt megelĹ‘zte Leclerc-t, Ăgy vĂ©gĂĽl negyedik lett.
Kettős pontszerzéssel zárt az amerikai Haas istálló, miután a francia Esteban Ocon hetedikként, a brit Oliver Bearman pedig tizedikként fejezte be a viadalt.
A vb kĂ©t hĂ©t mĂşlva folytatĂłdik Szuzukában, a Japán NagydĂjjal.
A mĂłdosĂtott vĂ©geredmĂ©ny, KĂnai NagydĂj, Sanghaj (56 kör, 305,066 km, a pontszerzĹ‘k):
1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:30:55.026 óra
2. Lando Norris (brit, McLaren) 9.748 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 11.097 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 16.656 mp h.
5. Esteban Ocon (francia, Haas) 49.969 mp h.
6. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 53.748 mp h.
7. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 56.321 mp h.
8. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:01.303 perc h.
9. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:10.204 p h.
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:16.387 p h.
pole pozĂciĂł: Piastri
A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 22 van hátra):
versenyzők:
1. Norris 44 pont
2. Verstappen 36
3. Russell 35
4. Piastri 34
5. Antonelli 22
6. Albon 16
7. Ocon 10
8. Stroll 10
9. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 9
10. Charles Leclerc (monacĂłi, Ferrari) 8
11. Nico Hülkenberg 6 (német, Sauber) 6
12. Bearman 4
13. Cunoda Juki (japán, RB) 3
14. Sainz Jr. 1
csapatok:
1. McLaren 78 pont
2. Mercedes 57
3. Red Bull 36
4. Williams 17
5. Ferrari 17
6. Haas 14
7. Aston Martin 10
8. Sauber 6
9. RB 3
Forrás: MTI