Bajnokok Ligája - Bayern-Real és Liverpool-Roma az elődöntőben

A pénteki, nyoni sorsoláson kiderült, hogy az első mérkőzéseket Münchenben, illetve Liverpoolban rendezik.

A Bayern München-Real Madrid párosítás az európai klubfutball leggyakoribb párharca, amelynek örökmérlege teljesen kiegyenlített, mindkét csapat 11 alkalommal nyert két döntetlen mellett, a spanyolok 37, a németek 36 gólt szereztek.

Tavaly a negyeddöntőben találkozott egymással a két sztárcsapat, az első felvonáson, Münchenben 2-1-re, majd a visszavágón hosszabbítás után 4-2-re nyert a Real Madrid, Cristiano Ronaldo a két mérkőzésen öt gólt szerzett.

A Liverpool és az AS Roma játszotta a BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupája 1984-es döntőjét, az olaszok hazai pályán végül büntetőkkel elbukták a trófeát. Érdekesség, hogy a Vörösök legveszélyesebb támadója, a Premier League- és az európai góllövőlistát - utóbbit Lionel Messivel holtversenyben - is vezető Mohamed Szalah tavaly még a Romát erősítette.

A BL-elődöntők első találkozóira április 24-én és 25-én, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A finálé május 26-án lesz Kijevben.



Forrás: MTI