Több mint 11 ezer futót várnak a 12. Ultrabalaton futóversenyre

Több mint 11 ezer futót várnak a szervezők a hétvégén sorra kerülő 12. Ultrabalaton versenyre.

"Egy sporteseményt az ölhet meg, ha túl lassan, vagy túl gyorsan fejlődik, mi nem szeretnénk ebbe a hibába esni. A tavalyi 9000 fős rendezvény után idén 11 550 sportember vesz részt a viadalon" - mondta Zelcsényi Miklós főszervező.

Beszámolója szerint több mint 500 kollégája dolgozik majd a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításán, többségük a 60 frissítő- és váltóponton lesz, de 200-an a forgalomirányításban és parkolásban segédkeznek.

"Negyven tonna vízzel, két tonna banánnal, 300 kilogramm szőlőcukorral készülünk" - mondta Zelcsényi, aki szerint idén nincs esély rekorddöntésre a 221 kilométeres versenyen, mert ahhoz az előrejelzések szerint túl meleg lesz az idő.

Zelcsényi zárásként azt kérte az autósoktól, hogy a kellemetlenségek ellenére ezúttal ne miattuk, hanem értük nyomják a dudát. Elmondása szerint szombaton az északi, vasárnap a déli parton kell forgalomkorlátozásra számítani.

A futók egyénileg és legfeljebb 12 fős csapatokban is teljesíthetik a tókerülést, amelynek mezőnye Balatonaliga, Balatonfüred, Pécsely, Badacsonyörs, Keszthely, Fonyód, Balatonboglár, Siófok, Balatonaliga útvonalon halad majd.



Forrás: MTI