Szilágyi Áron: a világbajnokságon még jobban kell vívnunk

A friss Európa-bajnok kardválogatott tagja, Szilágyi Áron szerint a júliusi, kínai világbajnokságon még jobban kell vívniuk, mint a csütörtökön véget ért újvidéki kontinensviadalon.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás alkotta csapat a kontinensviadal zárónapján a negyeddöntőben 45-25-re verte az ukránokat, az elődöntőben 45-37-re a románokat, a fináléban pedig 45-33-ra az olaszokat.

"Fantasztikus élmény volt az Európa-bajnokság csapatversenye. Azért utaztunk, hogy érmes helyen zárjunk, igyekeztünk a legszebbet begyűjteni, és természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy ez sikerült" - nyilatkozta a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi az M1 aktuális csatornán szombaton.

Hozzátette, a versenyzők is felelevenítették a statisztikákat, és tudták, hogy legutóbb 27 évvel ezelőtt nyert Eb-t a magyar férfi kardválogatott.

"Én már tíz éve járom a világversenyeket, és bár gyűjtögettük az érmeket, valami plusz hiányzott az aranyhoz. Ez a plusz legtöbbször azt jelentette, hogy megverjük az olasz válogatottat, amely a legerősebb ellenfelünk világszinten is" - vélekedett a Vasas SC sportolója.

Hangsúlyozta, most is sikerült, ráadásul magabiztos vívással, végig dominálva, az asszókat uralva tudták jelentős különbséggel legyőzni nagy riválisukat, s ez szakmailag nagyon sokat jelent a csapat tagjainak.

A magyar vívóválogatott az Európa-bajnokság korábbi napjain nem szerepelt jól, ez volt a küldöttség egyetlen érme.

"Egy hónap múlva még fontosabb verseny, a szezon lezárásaként a világbajnokság következik Kínában. Arra szeretnénk kihegyezni a formánkat, tehát négy hét múlva még jobban kell vívnunk, még többet kell kihoznunk magunkból az egyéni és a csapatversenyben is. Az lesz a legnagyobb erőfelmérő idén" - fogalmazott Szilágyi, aki egyéniben ötödik lett Újvidéken.

Mint kifejtette, örül, hogy az egyéni versenyen is jól ment neki a vívás, elégedett a teljesítményével, mert nagyjából meg tudta csinálni, amit az edzőjével elképzelt.

"Nem vagyok csalódott, úgy érzem, nem voltam rossz formában. Ha ezen hangolunk még, akkor a vb-re még jobb lehet" - magyarázta.

A világbajnokságot július 19-től 27-ig rendezik a kínai Vu-hsziben.



Forrás: MTI / Fotó: hunfencing.hu