Hosszú és Burián is döntős 200 méter háton, újabb amerikai világcsúcs
2019.07.27
Hosszú és Burián is döntős 200 méter háton, újabb amerikai világcsúcs
Hosszú Katinka az ötödik, Burián Katalin a nyolcadik idővel bejutott a döntőbe 200 méter háton a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek hatodik napján, pénteken.

A 30 éves Hosszú, a szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmese 2:07.48 perces teljesítménnyel zárt az elődöntőben, míg a tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmes Burián 2:09.40-gyel verekedte be magát a fináléba a másik futamból.

"Bizonyos dolgokat másképp szerettem volna csinálni a délelőtthöz képest, de pont azokat nem sikerült, a fordulók például megint nem voltak jók, ezeket rendbe kell tenni. Nem szerettem volna nagyon kint úszni, de így is benne leszek az éremcsatában, óriási harc lesz" - mondta a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú.

"A döntő miatt nagyon boldog vagyok, az idő miatt kevésbé, de a szerencse mellém állt. Nagyon sokat jelent számomra, hogy holnap este is úszhatok. Mindent bele fogok adni" - nyilatkozott Burián, aki szerint a változatos eredményeket elsősorban a fülledt levegő, és az abból adódó oxigénhiány okozza. Az elődöntőben az amerikai Regan Smith 2:03.35 perces világcsúcsot úszott, ezzel honfitársa, Missy Franklin 2012-es 2:04.06-os idejét adta át a múltnak.

A szám döntőjét szombaton közép-európai idő szerint 14.40-kor rendezik.



Forrás: MTI / Göbölyös Gábor / Fotó: Kovács Tamás